Következő olvasónk névtelenséget kért tőlünk. Lássuk a történetét:
Egy lány, ki nagyon fontos volt az életemben. Lehet, mert első szerelem volt… mindenesetre MSN-en keresztül ismerkedtünk meg, beszélgettünk, majd idővel jutottunk el arra a pontra, hogy érzünk is egymás iránt valamit. Valamit ami több egy barátságnál, valamit ami maga a szerelem. Persze visszahúzódóbb és nehezen megnyíló, érzelmekben gátlásos egyén vagyok. Egy tipikus bak. Így nem mertem még nevén nevezni ezt az érzést. Végül minden úgy igazán szeptember elsején kezdődött. Napsütötte délutáni napon találkoztunk először. Csodálatosabb volt mint álmaimban, bár utólag már láttam rendesen, hogy eléggé gátlásos voltam.
De az első csókját sosem fogom elfelejteni.Lassan teltek múltak a napok. És durván egy hónappal rá találkozhattunk ismét, pedig nem lakott olyan nagyon messze tőlem, csakhát én nem várhattam el tőle, hogy lejöjjön hozzánk, én pedig nem mehettem el hozzá. Sokáig az édesanyja sem tudott rólam, majd mikor végül tudomást is szerzett, akkor se változott semmit a helyzet. Megvoltak az indokai, hogy miért nem mehetek el hozzájuk…
Szóval durván havonta találkoztunk. Egy idő után már nem ért meglepetésként, hogy csak ilyen ritkán tudunk együtt lenni, de attól független mindig égett bennem a vágy, hogy még többet vele lehessek. Volt valami láthatatlan fal bennem mindig amikor egymást öleltük, csókoltuk: a gondolat, hogy megint csak hetek múlva élhetem át ugyanezt?
Úgy éreztem bennem van a hiba, úgy éreztem nem szeret eléggé ahhoz, hogy olyan fontosnak tartson, hogy velem akarja tölteni minden percét, amit csak lehet. Próbáltam tökéletesebb lenni, jobban a kedvében járni, jobban kimutatni, hogy szeretem és szinte keservesen is azt tenni ami neki szerintem jó volt, csakhogy változzon a helyzet. A szó szoros értelmében behódoltam előtte. De végül szép lassan mégis eltávolodott tőlem… én pedig ekkor már úgy éreztem, hogy őrülten szeretem, nem akartam elveszíteni. Mégis utolsó szerelmes találkozásunk, ami még szerintem felhőtlenül boldog volt, arra karácsonykor került sor. Oly’ rövid időt lehettünk együtt… majd jöttek a szövegek, hogy tanulnia kell azért nem ér rá. Elnéztem neki, mert vakon szerettem.
Azután pedig már mondta, hogy nincsen nagyon hangulata találkozni… Iszonyú fájdalom volt számomra, de még mindig vakon szerettem. Majd jöttek az első veszekedések. Végül bevallotta: már nem tudja mit is érez irántam. Majd így neten keresztül nem egyszer megbeszéltük a dolgokat, s úgy volt, hogy folytatjuk mégis, de karácsony óta nem került már sor mégsem olyan találkozásra. Ő sem tudta mit akar. Ingadoztunk. Én arra néztem amerre ő mutatott…Végül az utolsó találkozásunkkor (bár reméltem nem az utolsó lesz) akartuk személyesen és véglegesen megbeszélni a dolgokat. Meg is tettük, bennem még mindig ott égett a remény, hogy lehet valami… hogy helyre tudom valahogy pofozni ezt az egész helyzetet és képes vagyok megjavítani azt ami elromlott, de nem sikerült...
Akkor és ott ő mondta ki, hogy legyen vége. Én azt hittem egy világ omlik össze bennem… és össze is omlott.Két hónap telt el azóta. Ő már más karjaiban van. Mással játsszák ugyanezt… Utólag választ kaptam tőle, hogy mi volt az én hibám: túl komoly voltam hozzá. Hát igen, az voltam, mert komolyan gondoltam azt ami kettőnk között volt, másrészt pedig a ritka találkozások is nyomot hagytak a kedélyeimben. Ő most boldog… túltette magát szinte könnyedén, hiszen nála múlt el a szerelem. Nem értem, miért kínzom magam ezzel, hiszen nem volt egy tökéletes kapcsolat… de a legapróbb gondolatok is mindig ott motoszkálnak a fejemben: közös képek a mostani barátjával… a mi régi elményeink… amit én érezhettem azt most más érzi… más csókolja, öleli és markolja a testét… másnak mondja: “szeretlek”…
“De csak tűrj és mosolyogj szenvtelen,
Különben e kín élve eltemet,
Csak fordítsd el könnyes tekinteted,
S engedd el… ha őszintén szereted…”
Ez elég szomorú 🙁 Nekem meg nem sikerült még barátnőt találni lehet bennem van a hiba. 20 éves vagyok és több barátomnak van barátnője nekem meg nincs szégyellem magam. 🙁
És aki tudna segíteni bárki akár lány akár fiú meg adom az msn címem és ott tudunk beszélgetni mci_norbert@windowslive.com Nem vagyok nagy igényű 20 éves vagyok szegedi barna haj szem 165 magas Korban hozzám illő lányt keresek. És vékony legyen 15-19 évesig bátran. Bartokat is keresek és aki normális lehet vele bulizni.
Hali…tééleg szomorú…én is távkapcsolatot folytatok éppen…csak annyi különbséggel, hogy mi 4 hónap alatt 1x sem találkoztunk..és sztem nem is fogunk..nah mind1…a remény hal meg utoljára 🙂
Valahol megnyugtató, hogy nem csak velem volt ilyen. Én is nehezen tettem túl magam rajta, de egy jó hónap után már jött a következő – akit végül nem is szerettem… 🙁
Az első szerelmem is így fejezte ki magát, mint ahogy a blogban található: "A legfőbb baj az volt, hogy túlságosan szerettél."
Egy jó barátom, aki nem most kezdte az egészet, hanem harmad emberöltővel ezelőtt, így fogalmazott: "Ez az egész egy durva játék. Ha győzni akarsz, kegyetlen kell legyél!…"
Ez nagyon szomoru'. Amugy e'nis ugy vagyok ezzel. soha nem volt egy norma'lis kapcsolatom.17 e'ves vagyok. Nem tudom , velem van a baj?…vagy fogalmam nincs mi lehet az ami miatt soha nem volt kapcsolatom. Vagyis egyszer volt. de kb az is ugy h ilyen ket honapig csk sms, utana jott egy szilveszter akkkor 2 napot egyutt voltunk. majd egesz evben nem is koszontunk egymasnak. ezutan a kovetkezo szilveszteri bulin megint osszejottunk , ismet 2 napig voltunk egyutt majd megint egy darabig nm szoltunk egymashoz… aztan jott a majus 1 es o is ott volt ahol en na ott egy kicsit bexelgettunk de semmmi oasmirol. Es en mar nagyon szerettem. ennek mar lassan 5 eve de erzem h meg mindig szeretem …ha latom nem tudok normalisan egy szot sem kiejteni.Es hogy mind szep es jo legyen nm h csk ugy hogy suliban latom hanem tiszta szerencsemre meg szomszedom is:((:((:((:((:((…..fogalmam nincs mi tegyek….raadasul most megint majus 1 es ma meg tudtam h o is ott lexx ahol mi vais velunk jon….en bele fogok halni ebbe a ket napba:((:((:((
Valóban szómorú…Én egy 21 éves lány vagyok.Az én történetem is hasonló,csak hogy én mondtam ki hogy legyen vége,mert ő túlságosan szeretett…Ma már nagyon bánom…Fél éve próbálkozok nála,hogy hátha megtud bocsájtani.De eddig hiába…Még mindig reménykedek,de tudom hogy a fájdalom amit benne hagytam erősebb a szereteténél….Nem tudom meddig van értelme még ezt csinálnom…talán soha nem fog megbocsájtani…
Ez naon szomorú. :'(. Megértem szegényt. Én 14 éves lány vagyok. Eddig még csak 2 barátom volt, abból is igazán az egyikre tekintek vissza kapcsolatként(az első amolyan 21.századi járjunk, járhatunk). De mind2x engem dobtak és én törtem össze, a fiúknak meg láthatóan semmi bajuk nem lett:''(