A szerelem olyan, mint egy növény: addig él, míg minden nap locsolgatják. De az nem mindegy, hogy ki. Képzeljünk el egy gyönyörű zöldellő növényt, mely a kapcsolatunk kezdetét szimbolizálja: gyönyörű, életerős, friss, akárcsak a szerelmünk.
Elvakít, ahogyan elvakítja a növényt a napfény, mely táplálja.
A növény akkor marad életben, ha minden nap meglocsolják. A szerelmünk is akkor marad életben, ha minden nap gondozzuk, szeretjük, ápoljuk, vigyázunk rá. Oly törékeny, mint a legnemesebb növény, amelyre ha nem figyelünk, egy pillanat alatt megtörtik, megsebződik. Ha minden nap én locsolom a növényt, akkor lehet, hogy egy nap megbetegszem, fáradt leszek, vagy valami rossz történik, ami miatt a növény másodlagossá válik… Ha más addig nem locsolja, akkor a növény elhal. Ha baj történik az életemben, ha haza kell utaznom a beteg szülőmhöz, akkor a növény elhal, elhal, ahogyan a szerelmem is, ha nem gondozzák minden nap, nem segítenek nekem a gondozásban. Ha csak én gondozom minden nap a szerelmünket, akkor ki fogja öntözni, amikor a legnehezebb időket élem?
Ezért van a szerelemben két fél.
Ezért ápolja a növényt két ember. Hogy egyik nap az egyik, másik nap a másik gondozza mindkettőt. Mert ha egyszer megbillen az egyensúly, és elfáradok locsolni, akkor már nem fog a szerelmem sem lángolni. Így kérlek, szerelmem, locsoljuk meg együtt minden nap.
Ezt az történetet azért osztom meg veletek, hogy tudjátok, az élet nem csupa móka és kacagás, nem minden szerelem végződik happy enddel vagy szakítással.Ez életem egyik legszomorúbb története, pedig […]
Még ez egyszer, még útószor Hadd zendűljön meg dalom; Mért sebeim’ rejtegetni? Szégyen-é a fájdalom? Tán könnyebbűl a nyilt érzés Ha sohajban rést talál: Oh, ez örök benső vérzés; Oh, e […]
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom
0 hozzászólás