Emlék
Sétára hív a fagyos szél.
A csillagos éj
ma nekem mesél.
Rovom az utcákat sorra,
Ők elvezetnek oda,
hová álmaim temettem,
bár nem feledtem.
Ha feltekintek az égre,
a régi képre,
tűnő mesére
némán, fájón emlékezem.
De nincs bennem félelem,
mert vár rám a szép, az Örök:
mikor a homokóra lepörög…
Néha még téged kereslek.
El nem felednek
balga képzetek.
A múlt rózsáiban élnek
néma álmok, remények.
Mielőtt eljön a végső óra,
a folyópartra tévedek…
S a régi boldog időkre
reménytelenül, még egyszer
visszarévedek.
Írta: Takács Éva 2010.03.05
0 hozzászólás