Sokaknak lehet ismerős az érzés, amikor nagyon készült valamire és rajtad kívülálló okok miatt nem úgy sülnek el a dolgok, ahogy te azt elképzelted. Sejtés az van, de nem akarod elhinni, nem akarsz vele foglalkozni, mert te tudod, hogy vele kell lenned, ő az igazi. Legalábbis te akkor, abban a helyzetben azt érzed.

A sztori nem annyira egyedi, mint ahogy a felvezetés sejtetné, de azért elmesélem, mert gondolom azért böktél a bejegyzésére, hogy elolvasd.

A sztori egy átlagosnak nem mondható estén játszódik. A főszereplő srác otthon punnyadok és semmihez nincs kedve, de a szaktársai meggyőzik, hogy le kell mennie meginni egy sört. A sörből kettő lett, valamint komolyabb muníció is betárazásra került, így megvolt a kellő önbizalom és a party kedv egy kis mulatáshoz. Pont aznap volt egyik kollégium szokásos heti bulija, amire el kellett menni, nem volt kérdés az este valami történni fog, a sok véletlen szépen alakította az estét.

Az este folyamatosan ingerekre közepette zajlot. A társaság pörgött, a zene dübörgött és megtörtén a csoda, amire számítani is lehetett. Egy a tánctéren táncoló tündérrel összeért a tekintet. Az önbizalom növelő alkohol nem volt elég, mert a srác maflás csak a sokadik csekkolás után, akkor is kicsit gyámoltalanul, de megtette az első lépést, amelyet több másik követett. Mire átért a tánctéren már daliás lovagnak érezte magát. Beszélgetni és táncolni kezdtek, csak úgy repült az idő. Hajnalban a zene is halkult, az emberek is elszálingóztak, kiürült a hely. A hajnali villamosra sokat kellett várni, de nem bánták. A lány teljesen összezavarodott, hogy a srác megfogta a kezét, de őrült a kedves gesztusnak.

A szép este emléke nem múlt el nyom nélkül, így a fiatalok újra és újra találkoztak. Az ismerkedés időszaka nem volt unalmas, sőt mindkét felet felpörgetette és egymásra hangolta. Volt egy csavar a sztoriban, mindketten azonos városból származtak, előtte mégsem ismerték egymást, bár voltak közös ismerőseik és szokásaik. Fokozatosan ismerték meg egymás, és így kerültek közel egymáshoz minden értelemben. A szellemi és fizikai összhangra a környezetük is felfigyelt. Valami elindult. Programok, együtt töltött éjszakák, barátok megismerése, mintha kottábol olvasták volna.

Semmi jele nem volt annak, hogy valami probléma lett volna a kapcsolatba, nem veszekedtek, nem voltak ölremenő csaták, hogy milyen filmet nézzenek, hova menjenek. Lehet az a kötelék csak az egyik félben alakult ki? Lehet, hogy azok az érzelmek csak egyoldalúak voltak? Lehet, hogy nem volt akkora az az összhang? Ezen már kár is rágódni.

A zárszóra hagytam a véget jelentő eseményeket. A srác készült a következő közös program, egy közösen választott mozifilmre – talán az új James Bond film volt, de halvány jónak az emlékek – de a programváltozás jogát fenntartotta magának a lány. A srác ezt elmondta az egyik legjobb barátjának, elmondta a félelmét, így fel tudott készülni az esetleges legrosszabbra is.

A találkozó egy nagyobb teázó előtt volt, ahol aztán a végzetes beszélgetés is zajlott. Az első furcsa jel a szokásos csók helyett, csak puszit kapott – a vészharangot megkonduktak. Ahogy leültek már a tárgyra is tértek, a lány elmondta, hogy nem gondolta volna, hogy eddig eljut a kapcsolat, de az utolsó utáni alkalomban is reménykedett, hogy nem így lesz vége. A srác felfogta, hogy itt már nem sokat tehet, mert a döntést nélküle hozták meg. A címben utaltam rá, hogy sokszor hallottuk már, hogy nem a te hibád, de kimondatlanul is ez volt a probléma.

Azóta nem találkoztak, de a srác még mindig boldogan gondol vissza, arra a csodálatos 2,5 hónapra. Bánja, hogy csak ennyi volt, de egy pillanatot sem bán és büszke rá, hogy ilyen jól viselte eddigi élete talán legnagyobb pofonját.

Kép: 1