4.
Kételyek és félelem!

Alig vártam az estét, hátha újra látom csak azért , hogy bebizonyosodjon Nem és nem tetszik! Odaértünk Kisgazdiba és amikor megláttam nem tudtam levenni róla a szemem! De mégis miért bámulom? Tiszta hülye vagy Betty. Be telt a pohár, máskor is volt ilyen és elmúlt, úgyhogy megmagyaráztam magamnak, hogy ez is elmúlik. Az este unalmas volt, vártam hogy valami történjen, de semmi. Csak ültem ott és vártam nem tudom mire. Gáborra gondoltam, hogyha szeretem, miért örülök egy másik fiú jelenlétének?  Nem értem magam és nem tudom  Annának hogy magyarázzam el mi zajlik bennem, amikor még nekem sincs fogalmam saját magamról! Végül is váltottunk pár szót Robival, csak semmi lényegeset. Azt hiszem egy kissé felzaklatott ( az helyesebb lenne hogy féltem mint egy óvodás?.) de mégis jó volt. Este vége, mindenki haza.

-Eljöttök velem takarítani? Ezt a kérdést ő tette fel, nem kis meglepetésemre, ám az még meglepőbb volt, hogy azonnal igent mondtam, persze egyedül. Mikor végre kettesben voltam vele nem szóltam semmit csak azon töprengtem, hogy lehettem ekkora marha, hogy azonnal igent mondok egy tulajdonképpen vadidegen srácnak olyasvalamire, amiről azt sem tudom mi az! Fogalmam sem volt mit teszek, de mégis valami azt súgta, megbízhatok benne. Mikor odaértünk, kitakarítottunk és beszélgetésbe kezdtünk. Mi a kedvenc kajád, zenéd, színészed, stb., idegesítő beszélgetés, zavarbaejtő és felesleges kérdésekkel. Gyűlölöm az ilyet, valahogy mindig is direkt dolognak tartottam. Az a tipikus, kérdezek valami feleslegeset, csak hogy ne legyen az a kínos 10 mp-es csend. (Vajon mit szólna ha megkérdezném hány perc alatt évez el?) De aztán túlléptük ezt a kezdetleges marhaságot és végül is nagyon jól alakultak a dolgok. Egyre érdekesebb dolgok kerültek szóba, pontosabban nem érdekesebb, csak furcsa. Felmerült a gyanúm, hogy átver, túl sok a közös. Sőt megdöbbentően sok a közös. Bár természetre ég és föld vagyunk, a stílus rengeteg dologban egyezik. Két órás beszélgetés után itt volt az ideje lelépni. Visszakísért egy darabon majd álltunk bambán. Mire vár még?

Kutya hideg volt, menni akartam, de nem tudtam ott hagyni. Vajon ő mit gondol? Másfél órás búcsúzkodás után eléggé átfagytam ahhoz, otthagyjam, és bár már vagy milliószor elköszöntünk most végleg elhatároztam magam, hogy lelépek.

Visszaértem a koliba, reggel 7 óra volt és át voltam fagyva, szerettem volna gondolkozni, újra átélni, ami történt, de nem ment. Anna hadjáratot indított ellenem, vagyis a gondolataim ellen. úgy éreztem magam, mint akit vallatnak, bár ha jobban belegondolok? Kérdések egész sora bombázott, és a lényeg hogy mit érzek.

-Anna értsd meg, szeretnék neked válaszolni, de nem megy. Fáradt vagyok, megyek aludni, majd ha felkeltem. Magamban imádkoztam, hogy sose jöjjön el ez a pillanat. De eljött méghozzá túl hamar, „most mit mondjak neki, mikor még magamnak sem tudok válaszolni mit is érzek?” Már hogy a fenébe ne tudnám, evidens, hogy semmit sem! Kiborultam. Úgy döntöttem bezárkózok. „Lehet, beszélnem kellene Gáborral. Nem is rossz ötlet, ha talizunk, el tudom dönteni mi van.”