Mindenkinek meg van a maga hercege. A legtöbb lánnyal megesik, h halálosan szerelmes lesz egy olyan srácba, aki fel sem figyel rá.

De ha ez a srác figyel és a viszonozza vonzalmat, a lány megilyed és büszkeségből kéreti magát. Igy volt ez velem is…

Egyszer volt, hol nem volt …kezdőthetne igy a mesém, de nem mese, ez a valóság. S hiába élek a “való világba” szivem mindig Tündérországba repit, hol valora válnak álmaim. Tisztába vagyok azzal h szinte mindig álmodozom, elképzelek egy szebb világot, egy régi álmot. 

A történemre visszatérve, volt egy srác aki tetszet réges rég. Aztán egy nap megismertem, tudtam mi a neve és puszit is kaptam tőle. Igazából akkor döbbentem rá, h mennyire jóképű herceg lett belöle. Évekig feledésbe merült, de abban a pillanatban mikor hivatalosan bemutatkoztunk egymásnak megdobban a szivem. Pár nappal később véletlen találkoztuk egy összejövetelen, s valah egyszer csak azt vettem észre h jókat nevetünk és beszélgetünk. Szívemet lopta el azon az éjjel. Éreztem, h zavarban vagyunk ha egymás szemébe nézünk, és nagyon kedves volt velem. 

Másnap már virtuális beszélgetésekbe bonyolodtunk, örül annak h “egy ilyen csini lányt mint én” megismerhet. Meglátni és megszeretni, állandoan ő járt a fejembe. Órákat, napokat, heteket, hónapokat beszélgettünk. Nem tudtuk elképzelni napjainkat egymás jelenléte nélkül. Beszélgeteéseink közbe teljesen belehabarottam. Szívem kinyilt akár egy rózsabimbó. Gyomromba apró pillangok várták, h szabadon száljanak a szerelem hullámán. Egyre jobban megnyiltunk egymásnak, s lassan jobban ismertük a másikat, mint magunkat. Aztán magasabb szintre lépett a mi kis “kapcsolatunk”. SMS-ek hadával bombáztuk egymást, s vágytunk arra h haljuk egymás szavát. Vicces, olykor szerelmes szövegeket/smseket/idézeteket küldtünk egymásnak s a végén egy apro szivvel zárva az üzenetett. Lehetett volna Happy End a történet vége … nem igy lett.

Egy nap Hercegem randira hivott, egy késő őszi csütörtök délután. Zavaromba azt sem tudtam, h mit mondjak, igy mondtam azt ami az eszebe jutott. Beszéltem és utána gondolkodtam. Majd megemlitette, h nem hagyom érvényesülni, igy hát újabb randit beszéltünk meg. Jegyet foglalt a mozira és vártuk a napot, h eljöjön. De az egyik barátnőm ki már rég óta ismerte visszakarta szerezni magának, s mivel már sok barátságot láttam szét hulllani nem akartam h egy srác miatt elvesszük egymást, visszautasitttam a mozi (mostmár nagyon bánom). Hercegem nem tudta mire vélni és haragudott is rám, így helyettem a barátnőjé vitte el. S akkor jöttem rá, h nem csak az én mesebeli Lovagom. A bennem lévő gátat áttörte a víz, eluralkodott fölöttem. Bánat talált meg, de örültem is mert kis idő múlva Vitézem újra megkersett és mellettem volt. Udvarolgattunk egymásnak, egyre jobban sóvárogtam érte. A barátnője rám talált, megkért, h ne udvaroljunk egymánsak, de legyünk barátok. Hercegem egyszer azt mondta, h “Lány és fiú között nics barátság, mert az egyik mindig többet akar!”, nem hittem neki. S rájöttem, h mégis igaza van. H lehettem volna a barátja, ha Ő az aki álmaimban él.

Folytattuk beszélgetéseinket, majd hétvégente összefutottunk egy késdobálóba, hol ő volt a pultos. Igy visszanézve be kell vallanom sokszor csak azért mentem le, h lássam és, h vele legyek. Azok az órák szürke hétköznapijaimat felpezsdítették. Apró, de figyelem felkeltő mozdulatokat tettünk egymás irányába. Valahányszor egymáshoz értünk a szívem majd kiugrott a helyéről. S repetázni szerettem volna. Sose felejtem el az első ölelést, meglepő volt és sztem már nem volt szomjas. Egyre mélyebb és intimebb beszélgetésekbe bonyolodtunk. Elmesélte a “monyoját” (ha jól emlékszem ez a neve, de ha nem akkor bocsánat), szóval megosztotta velem, h véleménye szerint az ember életében 4 nagy szerelem van (okés nem vagyok biztos benne h most 3-at vagy 4-et mondott szoval ezért is bocsi). De a lényege a dolognak az volt, h csak az utolsó hely volt számára szabad. Lassan belém kezdett bolondulni, és félig meg is szereztem a dobogo alsó fokát. 

Egy késő januári napon csókot lopot tőlem. Azt hittem álmodom, a pillangoim kiszabadultak s rózsaszín ködfelhőt hagytak maguk után. Csupa varázslat volt. 2 nappal később talákozunk, elmetünk hozzá DVD-zni. Késett, és a “volt” barátnője vele volt, aki annyit mondott “ott a kis szerelmed”. Azon a délután majdnem kisértsebe estem, az idő múlásával kiderül h jobb is, h nem történt semmi. 

Pár nappal a DVD-zés után szakitottunk, bár igazából nem is jártunk. Attól a naptól kezdve egyre kevesebbet beszélgettünk, de megvolt még a vibrálás köztünk. Rengeteg esélyt kaptam tőle, h probáljuk meg, de nem éltem egyikkel sem. A szívem helyett, az eszemre hallgattam. Ellentmondtam mindannak amibe hittem. Nem akartam h összetörje a szívem, s mégis darabokba áll. De nem csak miatta, saját magam törtem össze azzal, h nem hagytam h Hercegem egy csókkal felébresszel mély álmomból.

Az utóbbi idő nem sokat találkoztunk, de most ismét ősz elején láthattam újra. Hiányzott, s én is neki. Beszélgettünk, akkor utoljára élőbe. Hallgattam hangjának játékát szinte minden nap, de élőben tudtam, h a szavak nekem szólnak. Pár napja azonban végleg megszakitottuk a kapcsolatott. Ki- ki a maga utján folytatja tovább. Már köszönni sem köszönt, és ami a legjobban fáj, h nem gondolt rám azon a napom mikor a nevemet ünnepelték. 

Eközbem szerelem van a levegőjében. Lassan megtalálja az utolsó nagy szerelmét, királykisasszonyát. Mégsem Ő az én hercegem. Apró kis világomban, a fák könnyeznek, pillangoim visszatértek és várják szabadulásuk pillanatát. S mikor jön el a pillana…nem tudom. De Dalos Pacsirta Hercegem szívembe zártam, s nem felejtem. 

Ez a mese tehát nem végződött boldog végképpel,de tanultam hiáimból, s szívemre hallgatok. Hisz hinni kell a tündérmesékbe, ez egséz világ csupa csoda és varázsalt, h meglássük ki kell nyitnunk szemünk.