Harapd el a sírást és nézz fel a napba!

Lásd, nagy fények és erők zúgva iramodnak,
Lásd, mély televénybe fogózva, gőggel állnak az erdők,
Csillogó vasrudak s kalapácsok, halld, dübörögnek.
Ne legyen most más: csak az izmod,
És a fény tág szemeidbe zuhogjon.

Hisz tudom én: fájdalom harapja a szíved,
Puhára zúzta már fehér asszonyok foga-éle,
Vágy, pénz s másoknak szeges csizmasarka,
S jó volna sírni, ledobni magad
Halálosan szép, buta holdsütésben.

De te, a harapó fájdalmadat harapd el
És vad torokkal riadót üvölts a nap felé,
Vannak még sujtó erők és öklelő hitek is:
Büszke hidak és királyi paloták várnak rád,
Hogy jöttödre némán torpanjanak le győztes lábad elé.