Ő

Angel küldte ezt a kedves történetet

Egy Júliusi forró munkával telt nap ismertem meg.
Az nem kezdtem a nyári diákmunkámat.
Ő targoncásként dolgozott és úgy esett, hogy leborított véletlenül egy raklap dobozos üdítőt. Persze szólt a főnök, hogy a barátnőmmel menjünk és takarítsuk fel. Ő is segített (nevezzük Gabinak). Amig a barátnőm elment vízért, meg vödörért, én addig el kezdtem feltakarítani az üdítőt, és közben beszélgettünk. Gabi elmondta, hogy most ért véget egy 5 éves kapcsolata, és szeretne kilábalni belöle…szó, szót követett és megkérdezte, hogy nem mennék-e el vele a falunapokra…Mondtam neki, hogy persze szívesen.
Elmeséltem anyumnak, de ő nem engedett el mondván, hogy még nem ismerem, ki tudja milyen alak.(16 éves voltam, ő 22)Így hát lemondtam a találkozót.Aztán a munkahelyen rengeteget beszélgettünk édesanyámmal is megismerték egymást.Összejöttünk. De a boldogság nem tartott sokáig…(Bár már nagyon szerettem) Egyik nap mikor én nem dolgoztam megkért, hogy menjek be elé, mert szeretne velem beszélni (éreztem, hogy baj van) Elmondta hogy a volt barátnője (nevezzük Andinak) terhes, és nem választhatott.
Persze megértettem, hogy a kisbabát választja és nem engem. Még bucsúzoul annyit mondott, hogy ha szabad lesz én leszek az első aki megtudja. Teltek múltak a hetek, hónapok, nem tudtam őt kiverni a fejemből. Közben lecseréltem a telefonszámomat, és egy hava Decemberi napon, vissza tettem a telefonomba a régi kártyámat, mert már vagy egy hónapja nem néztem meg, hogy esetleg nem írt e valaki arra a számra.(itt már reménytelennek hittem a dolgot, nem számítottam arra ami ezután következett)
Sms-t kaptam tőle evvel a szöveggel: “Szia Kicsilány Gabi vagyok, nem kezdhetnénk tiszta lappal mindent előről?” A szívem majd kiugrott a helyéről pont apumnál voltam a munkahelyén, remegett kezem lábam, nem tudtam sms-t írni annyira, aztán amikor végre sikerült megírnom, és megnyomtam volna a küldés gombot, el kezdett csörögni a telefonom ( Ő hívott) Másnapra megbeszéltük, hogy eljön értem és találkozunk. Repülni tudtam volna a boldogságtól…
Mindenkinek elújságoltam a nagy hírt, a barátnőm velem örült.A karácsonyt már együtt töltöttük, és még 10 csodás hónapot. Sajnos eddig tartott a boldogság.Vége lett.Azóta sem közömbös számomra, de tudom, hogy már sosem leszünk együtt, megtanultam mást szeretni, és ettől függetlenül igyekszem boldog lenni, bár tudom így 4 év elteltével, hogy valószínüleg Ő volt a nagy Ő, és és elhagytam őt….

Hát ennyi lenne az én kis történetem…

Szólj hozzá! Oszd meg! Dobj egy lájkot!

 

Kövesd a Szerelmes Szíveket

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez
    Kategória: Szerelmes VERS
    Főldiekkel játszó Égi tűnemény, Istenségnek látszó Csalfa, vak Remény! Kit teremt magának A boldogtalan, S mint védangyalának, Bókol úntalan. Síma száddal mit kecsegtetsz? Mért nevetsz felém? Kétes […]
  • Zelk Zoltán – FigyelmeztetlekZelk Zoltán – Figyelmeztetlek
    Kategória: Szerelmes VERS
    Figyelmeztetlek; mint a téli reggel, egemen annyi csak – ha fölkél is – a nap, amennyi sugarat tőled ha kap. S: vigyázzad lépteid, ha mellettem, velem, a percek ónosesője zizeg, megfagy a köveken. […]
  • Szerelem a múltból
    Kategória: Szerelmes TÖRTÉNET
    A kellemes kora nyári délután, a belvárosi kávéházak teraszai szinte zsúfolásig megteltek. A mikrofonokból kiszűrődő halk zene, a kanalak vidám csörgése és a vendégek gondtalan fecsegése egy hamis […]

Pin It on Pinterest