Az egész dolog a semmiből jött. Az egyik blogportálon vezetek naplót. Több mint fél év után rábukkantam egy srác blogjára. Elkezdtük olvasgatni egymást, kommenteltünk, őszintén szólva semmi különös. Azt leszámítva, hogy nagyon sokat tudtunk meg a naplók által egymásról. Sose érdeklődtünk másképp egymás iránt, mint egyszerű olvasók, akik szimpatizálnak az “író” stílusával, gondolataival. Akkoriban épp mélyponton voltam, természetesen a pasik miatt. Úgy döntöttem, egy ideig minden hímnemű hagyjon engem békén, kell egy kis levegő.

Egy némileg kötekedős, provokatív, szexuális töltetű hozzászólást követően ezzel a…Blogpasival (Abby Lee után szabadon) privát üzeneteket kezdtünk el váltani. Mivel ez némileg lassabb, felvettük egymást msn-re. Szinte észrevétlenül lettünk egymás mindennapjainak része a beszélgetések által, és ahogy teltek-múltak a napok, úgy kellett rájönnünk, hogy nem csupán egyszerű baráti érdeklődés ez, hanem szépen fokozatosan minden téren érdeklődni kezdtünk a másik iránt. Mivel az országon belül is elég messze lakunk egymástól (pár száz km), közel másfél hónapos msn-s beszélgetést követően tudtunk csak találkozni. A biztonság kedvéért egy panzióban foglaltunk szobát a részére, és szintén a biztonság kedvéért egy kétágyasat.

A megérkezése előtt soha nem érzett zavarban voltam. Szó szerint minden testrészem remegett az izgalomtól…ő a ház előtt várt rám egy szál vörös rózsával. Amint megláttam, tudtam, hogy az éjszakát mindenképpen mellette szeretném eltölteni. A kezdeti lányos zavart követően 3 óra eltelte után lázas csókok égtek az ajkaimon, keze pedig felfedező útra indult a testemen. Soha nem érzett forróság öntötte el a testemet. Egyszerűen ellenállhatatlan fizikai vonzódás van közöttünk. Mivel időre kellett mennünk, a dolgok ennyiben maradtak, és mondhatom, hogy egy maratoni fél napos előjátékban volt részünk. Este a panzióba érve azonban megtörtént az, amire egész nap vártunk. Izgalmas volt és egyszerre természetes minden mozdulatunk.

Mintha nem is az első együttlétünk lett volna. Nem voltak félszeg mozdulatok, ostoba gondolatok a fejekben. Csak Ő és Én, és a mérhetetlen vágy által eredményezett hatalmas orgazmusok. Reggel arra ébredtem fel, hogy egy finom kéz simogatja az arcomat, egy szép barna szempár pedig engem néz. Aznap indult haza, de megbeszéltük, hogy ennek még lesz folytatása. 2 hét után találkoztunk újra. Együtt töltöttük az év utolsó és első napjait. Életem legszebb Szilvesztere volt, ahogy a városi tűzijátékot szakadó hóesésben néztük egymást átölelve, hihetetlenül boldog voltam. És bizton állíthatom, ő is boldog volt.

Azóta nem találkoztunk. A vágy még él bennünk, pár héttel ezelőtt pedig olyat írt rólam a blogjában, hogy én egyszerűen zokogva olvastam már a második sor után…tele volt érzéssel, megrohamoztak az emlékek, és ledöbbentem, hogy olyan részletekre emlékszik – férfi létére – amikre én már nem. Hiába rengeteg apró mozdulat és kép van előttem az együtt töltött időkből, megkérdőjelezem, hogy én emlékszem-e többre. Nagyon hiányzik. Úgy akarok élni, hogy itt van a közelemben. Néha egy-egy pillanatra elbizonytalanodtam az elmúlt hónapokban, hogy megéri-e kitartanom, megéri-e benne maradnom ebben az egészben, és várnom valamit…talán egy happy end-et. De minden egyes alkalommal arra jutottam, hogy igen. Nem azért mert nem lehetne más. Egész egyszerűen csak olyat kaptam tőle, amit senkitől. Még nem akarom feladni. Több boldogságot és örömet tudott adni nekem az együtt töltött idő alatt, mint más pasik akár egy hónap alatt.

Idegőrlő a távolság. Sokszor féltem őt és aggódok. Ám szinte mindennap beszélünk, és ha napokig nem tud gép elé jutni közli velem. Figyelmes. Most biztos felmerül a kérdés, mi lehet olyan dolog, ami miatt hónapok óta nem lehet találkozni pár száz km-s távolságot áthidalva. Csupán annyi, hogy az az országon belül pár száz km, az idő legnagyobb részében országon kívüli pár ezret jelent. Egy Irakban lévő munkát.