Profi betegápolás – 5. rész (Eszti és Peti történetei)

Eszi “kicsit” megfázott, így Peti úgy döntött, hogy majd ő ápolja. Esztivel nehéz volt dűlőre jutni, DE azért beadta a derekát, neki sem árthat egy kis kényeztetés.

Peti nekiállt főzni egy jó adag húslevest a családi recept alapján. Eszti mosolyogva figyelte őt (természetesen a 3 takaró alól és egy forró teával a kezében), és nem tudta elhinni, hogy milyen szerencsés, hogy ilyen figyelmes és gondoskodó ember a szerelme. Amikor Peti elkészült a húslevessel belefogott a tálalásba. Eszti jóízűen kanalazta a “folyékony egészséget”, aminek a hatása pillanatok alatt jelentkezett is: mivel forró volt, ezért a lány arca gyorsan kipirosodott 😉

Vacsora után Eszti elővette a kedvenc könyvét, és megkérte, hogy olvassa fel neki. Peti bár kissé zavarban volt, de nem akart visszautasítani egy ilyen aranyos kérését. Elővette a könyvet, és kezdte olvasni a kedvenc részletét, miközben Eszti szépen lassan elmerült az olvasmányában. A kúra hatásosnak bizonyult, mert Eszti már szédülés nélkül is tudott sétálni a lakásban.

Miután kicsit beszélgettek, Eszti kérte, hogy nézzenek meg egy romantikus filmet. Peti keresgélni kezdett az interneten, és végül talált egyet, ami megfelelt az ízlésüknek. Beültetek a kanapéra, egymás mellé, bevackoltak (= forró tea, pop-corn, 3 réteg takaró), és elkezdték nézni a filmet.

A film végére mindketten könnyeztek, és Eszti párja a vállára hajtotta a fejét. Peti óvatosan átölelte, és azt mondta neki, hogy mindig itt lesz, hogy megvigasztalja őt, ha szomorú vagy rosszul érzi magát.

Az este során Eszti már nem először azt érezte, hogy milyen szerencsés. Megismerte Petit, és hogy mennyire boldog lesznek együtt. Peti is ugyanígy érez a lány iránt. Már befejezik egy más gondolatait, azt csinálják, amit a másik még nem is kért, szavak nélkül is tudnak kommunikálni. Ilyen egy idilli kapcsolat? 

Szólj hozzá! Oszd meg! Dobj egy lájkot!

 

Kövesd a Szerelmes Szíveket

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

  • Radnóti Miklós: Tétova óda
    Kategória: Szerelmes VERS
    Mióta készülök, hogy elmondjam neked szerelmem rejtett csillagrendszerét; egy képben csak talán, s csupán a lényeget. De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét, és néha meg olyan, oly biztos és […]
  • Aztán jöttél Te
    Kategória: Szerelmes TÖRTÉNET
    Ha valaki azt mondta nekem, „az ellentétek vonzzák egymást”, jobb esetben kinevettem. Általában elküldtem még a fenébe is.  Az élet nem így működik. A szerelem végképp nem. Aztán jöttél Te. […]
  • Arany János – A vígasztaló
    Kategória: Szerelmes VERS
    Mi a tűzhely rideg háznak, Mi a fészek kis madárnak, Mi a harmat szomju gyepre, Mi a balzsam égő sebre; Mi a lámpa sötét éjben, Mi az árnyék forró délben… S mire nincs szó, nincsen képzet: Az […]

Pin It on Pinterest