“Mindenkinek üzenem… semmi nem tart örökké..a fájdalom sem…”

Sziasztok! Az én történetem 5 éve kezdődött, 20 éves koromban. Interneten megismerkedtem egy sráccal, 3 hét SMSezés után találkoztunk. Szó szerint szerelem volt első látásra, fülig belehabarodtam.

A második randin megtörtént az első csók…egy hét után bemutattam a szüleimnek holott addig senkit sem mutattam még be nekik, ebből is látszott mennyire komolyan gondolom a kapcsolatot. Eltelt pár hónap, boldogságban, szerelemben….aztán egyik nap nem jött. Nem hívott nem válaszolt, eltűnt az életemből. Kerestem, hívtam éjjel nappal mindhiába…esténként úgy aludtam el, hogy telesírtam a párnámat. Nyugtatókat szedtem, idegileg kikészültem…Így ment ez majdnem 3 hónapig…egyik nap munkatársaimmal sétálunk mikor kapok egy SMSt, hogy milyen szép vagyok és szeretne velem találkozni….igent mondtam.

Úgy mentem el a randira hogy elküldöm a francba amiért ezt tette velem…Elmesélte hogy annak idején volt egy balesete mindent elfelejtett engem is…és akkor jutottam eszébe mikor aznap meglátott…azt mondta szeret, es bocsássak meg neki… Megbocsájtottam. Megint pár hónap boldogság volt amikor egy októberi nap közölte, hogy kapott egy állásajánlatot Pesten és felköltözik. Örültem, azt gondoltam össze akar költözni velem. Tévedtem…rólam nem volt szó. Mielőtt felment volna megkérte a kezem, igent mondtam.

Azt beszéltük meg, hogy várunk egy kicsit míg beilleszkedik majd utánamegyek. Hétvégén mindig lejött hozzám, én addig is hazaköltöztem a szüleimhez, hogy gyűjtögessek mire megyek fel. December 6-án megint csak jött a párom egy szál vörös rózsát nyújtott át azzal, hogy mennyire szeret. Úsztam a boldogságban…egészen karácsony elöttig. 2 nappal karácsony előtt megint csak nem válaszol az SMSekre, sem a hívásokra…2 napig az őrület határán voltam hogy mi lehet vele, mikor karácsony napján jön egy SMS töle, hogy egy hónapja együtt él egy csajjal.

Egy hónapja még engem is ölelt..futott át az agyamon. Sok szerencset kívánt a továbbiakban. Szép karácsonyom volt..Márciusban nem bírtam tovább, írtam neki egy SMSt hogy még mindig gondolok rá és szeretem. Ez husvétkor volt. Rá 2 napra a válasz… Tegnap megnősült. 3 hónap után elvett egy másik csajt…Aznap nem tudtam hogy kerültem haza, mit csináltam.. elvesztettem az önkontrolomat…honapok kellettek mire összeszedtem magam. Mikor helyrejöttem megírtam neki hogy mit tett velem es ne gondolja azt hogy együtt fognak maradni…Valahogy megéreztem hogy nem lesz tartós ez a házassag… Nekem lett igazam. Alig több mint fél éve voltak házasok mikor kaptam tőle egy SMSt, hogy igazam lett nem jönnek ki, válságban van a házasságuk..ez egy kis elégtételt jelentett nekem. Kérte hogy bocsássak meg, kezdjük újra…majd a szívem szakadt meg de nemet mondtam..fél évig ment ez, nekem írt de a feleségével volt,aztán a felesége lelépett egy másik férfival..elváltak. Én Balatonra költöztem Ő vissza Győrbe. Még mindig úgy éreztem hogy szeretem. Lejött hozzám, találkoztunk, együtt töltöttük az éjszakát aztán másnap rájöttem hogy most vagyok kész lezárni mindent.

Fájt még, de tovább tudtam lepni..igaz 3 év kellet hozzá, de vége. Már nem haragszom rá, boldogan gondolok az együtt töltött időre. Elvesztettem a nagy szerelmemet de tovább tudtam lepni. Mindenkinek üzenem..semmi nem tart örökké..a fájdalom sem…

Szólj hozzá! Oszd meg! Dobj egy lájkot!

 

Kövesd a Szerelmes Szíveket

7 hozzászólás

  1. Uhh 3év az hosszú idő!!!És végig sms meg végig tudtátok 1más számát…. ja én meg pamela andersonal jártamD:D 😀 :D……….

    Válasz
  2. igaza van az előttem írónak!!Ezek a “történetek” amiket ide írnak az mind csak kitalált!!Ha meg igaz lenne nem sírni kell hanem mondjuk keresni az igazit de ha persze fűvel, fával összeállunk akkor ne is várjunk csodát!!

    Válasz
  3. Szerintem meg nem kitalált, az én környezetemből is tudnék hasonlót mesélni…
    Nem tudom ez miért olyan hihetetlen???

    Válasz
  4. azért hihetetlen mert ha ilyen sok idő eltelik akkor nekem ne mondja senki h végig tudom a számát meg h hol van…..!!de azt visszavonom h “amit ide írnak az mind csak kitalált”!szaal csak ez ami kitalált!!semmi alapja!ezzel senkit nem akarok megsérteni!!

    Válasz
  5. Csak az nem tudja elhinni, h megtörténhetnek ilyen esetek, akinek még nem kellett megkapnia az élettől ezt a pofont.S persze név nélkül. Ami késik,nem múlik 😉 Miért állna valakinek érdekében ilyet kitalálni? Baj, h próbál lelket önteni a hasonló érzelemvilágú emberkékbe? Sztem tanulságos..

    Válasz
  6. Szerintem ebben semmi kitalált nincs. Szerethetsz valakit annyira, hogy képtelen vagy elfelejteni. Plusz… azért az, ha valaki megkéri a kezed, az elég komoly elkötelezettséget jelent! Még ha ezek után meg is csal, tudod hogy nem helyes, de attól még szereted…
    Attól, hogy a te életedben még nem volt ilyen, nem kell rögtön leszólni mást…

    A bejegyzés írójának pedig: büszke vagyok rád, hogy a végén kidobtad;) Jobbat érdemelsz mint ő és helyes, hogy ezt fel is vállalod:)

    Válasz
  7. Hát ti nem vagytok normálisak!!Igen is létezik ilyen!!!Nekem is lenne egy két történetem ,de én nem írom le,mert senkinek semmi köze hozzá!

    Válasz

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Pin It on Pinterest