Szeretem, DE nem szeret viszont – Vagy mégis? Mit tegyek?

“Tisztelt szerlemes Történetek Blogja!

Elöször is elnézést kérek a fura E-Mail cím végett csak az anonimitás végett írok erről.
Úgy döntöttem én is meg szeretném írni a történetemet a kapcsolatomról. Amibe jelenleg is vagyok és a véleményeteket szeretném kikérni és az olvasokét persze.”

Szeretem, DE nem szeret viszont - Vagy mégis? Mit tegyek?
Akkor kezdem a történet 2007 novemberében kezdödőtt. Mikor egy élelmiszerboltban dolgoztam eladokén már egy éve. Akkor volt egy kolléganőm aki megtetszett. Már egy jó ideje szemezgettünk, mosolyogtunk egymásra stb. Úgyvettem észre én is tetszek neki. Én ekkor 19 éves voltam ő 26 éves két gyermekes egyedülálló anyuka. Szerettem volna megismerni de nem találtam rá az alkalmat. Egyszer csak nekem kedvezett a szerencse és sikerült beszélnem vele. Ezután 1-2 napig váltottuk az SMS-ket és utánna taliztunk egy délelőtt majd este elmentünk bulizni is. Az nap megbeszéltük, hogy megprobáljuk együtt, így is lett. Teltek a hetek és én beleszerettem ebbe a nőbe. 
Amikor bevallottam neki hogy szeretem ő elég furán vette a dolgot hebegett habogott, hogy ő nem tudja mit érez stb. Bele törödtem, majd rá 1 hetére fura modon azt mondta szeret ő is engem. Persze furának tünt a dolog de mivel ez volt az álmom hogy belém szeressen elhittem. Eljött a karácsony, megleptem egy arany nyakláncal ezzel is meg mutatni mennyire szeretm. Abban reménykedve, hogy ezzel is erősebbé teszem benne az írántam érzett érzelmeit. Örült neki és mondta ilyet még nem kapott egy pasitól sem. Engem úgy mond elöntött a büszkeség, persze magamban hogy sikerült egy olyan ajándékkal meglepnem amivel 26 év alatt egy pasinak se sikerült. És bízakodtam hogy szeret. 
Szeretem, DE nem szeret viszont - Vagy mégis? Mit tegyek?Persze teltek a hetek, eltelt 1-2 hónap és volt egy pasi akiért oda volt az akkor már barátnőmnek mondható hölgy. Ezzel a pasival én elöttem ismerkedett meg nyáron de nem lett belőle semmi mivel a pasi csak alkalmi partnernak akarta csak, de ő akkor beleszeretett. És ahogy mondtam teltek múltak nálunk a hónapok úgy néha felbukkant ez a pasi és akkor mindig megbolondult a barátnöm látszodott rajta szereti, persze tagadta mert rá kérdeztem. Aztán nem telt el egy honap és megcsalt vele úgy mond tehát csak a kocsiba a smaciig jutottak el, elvileg persze mindezt a mai napig ezt állítja. 
Utánna lett nete és ismerkedett pasikkal akikért oda lett ilyenkor mindig én voltam a rossz a szar pasi. Persze amikor kiderült a híres pasikról hogy csak meg akarják dugni akkor rögtön én voltam a jó álmai pasija stb. Ekkor már kezdtem rájönni, hogy nem szeret csak vagyok neki, ennek ellenére mindig megbocsájtottam neki. És ez így ment jó másfél évig. Így két év távlatából még mindig együtt vagyunk mivel nem tudok nélküle élni. És mikor kérdezgetek dolgokat akkor beismeri hogy akkoriba nem szeretett csak szeretetből meg megszokásból volt velem. És most azt mondja, hogy 2 év után belém szeretett. 
Utobbi lassan fél évbe már nem pasizik neten meg sehol. De elég nehzen hiszem el neki hogy 2 év után szeretett csak belém, mikor elötte is probáltam mindent megtenni érte stb. Általában a kapcsolatok legelején szoktak beleszertetni az emberek egymásba és nem 2 év után. Én szerintem. Jelenleg is ezzel a nővel vagyok. Azért írtam le nagy vonalakban a történetet hogy segítséget kérjek, úgy mond véleményt hogy mit csináljak mi legyen? A gyerekeit szeretem, szóval ez is megakadályozott abban idáig, hogy most egyszerűen kidobjam őt. Írjatok véleményt légyszíves! Elöre is köszönöm.

Szólj hozzá! Oszd meg! Dobj egy lájkot!

 

Kövesd a Szerelmes Szíveket

3 hozzászólás

  1. Szerintem két véglet lehetséges.
    1: először csak használt téged, de nem szeretett, és nem tisztelt. Te nem tudtad/akartad ezt felismerni, és belementél a játékba. Kereste kutatta az emberét, ám végül rájött, hogy mindaz amit/akit keres, ott van mellette, nálad megfelelőbbet nem találhat magának. Felismerte a kapcsolat értékeit, és téged tett meg a nagy ő szerepébe. Ez esetben az elején tanúsított türelmed/maflaságod kifizetődő lehet, mert az ilyen higgadt belátásokon alapuló kapcsolatok a legstabilabbaknak bizonyulnak.
    2. Az elején produkált kicsapongásai során megtapasztalta, hogy hosszabb távra nálad jobbat nem talál maga mellé. De nem szeret, csak az általad nyújtott biztonságot, és csak kihasznál továbbra is. Vagy van egy jól bevált alkalmi faszija (valami családos szokott ilyenkor lenni, aki szintén nem akarja feladni az életét), vagy elkezdte előtted rendesen titkolni ezeket, mert fél elveszíteni azt a biztonságot, amit az együttléted nyújt neki.
    Már csak az a kérdés, hogy lehet rájönni, hogy mi a helyzet. Szerintem csak úgy, hogy nem mész bele játszmákba, hanem először magadban rendezed a dolgaid. Megfogalmazod céljaid, és felelősséggel, következetesen tettekben is megvalósítod azokat. E folyamat közepette meg fogod látni, hogy teljes mellszélességgel melletted áll, vagy csak kihasznál. Ha nem szeret, akkor meghozhatod a döntést, hogy folytatod a vele való játszadozást, vagy a saját utad járod. Még csak nagy gyűlölködésnek sem kell lennie belőle. Van időd, fiatal vagy.
    Szerintem.

    Válasz
  2. Szerintem az elejen a no csak kihasznalt teged mert te megvettel neki mindent…a kedveben jartal de aztan latta hogy te tenyleg nagyon szereted es mas szemszogbol nezte a kapcsolatotokat es azt is nezte hogy te elfogadtad ot meg ket gyermekkel is

    Válasz
  3. Szerintem ez a lány tényleg csak kihasznált téged,és abszolút nem őszinte.
    Én őszintén szólva még most sem hiszem el hogy tényleg beléd szeretett,szerintem továbbra is csak játszik veled.
    Az ilyen csajok nagyon jó színészek mert folyamatosan csak színészkednek. Szerintem gondolkozz el ezen hogy tényleg ő a nagy ő meg ez az igazi szerelem,ami gyakorlatilag az egyik félnek a hazugságából áll?
    De nem akarok beleszólni mert ez a te döntésed,csak elmondtam a véleményem.

    Válasz

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kiemelt bejegyzések