Már egész régen eldöntöttem hogy közlöm vele a nem tudom mit, és most itt volt az ideje. Leültünk a lépcsőre, és gondolkoztam mit is mondhatnék, egyáltalán kell e valamit mondanom?  Muter kinyírna ha megtudná hogy mire gondolok, de végül is egyszer él az ember. 

És akkor kiböktem:
-Szeretlek!
–   ?
– Ez nem azt jelenti hogy szerelmes vagyok beléd, szó sincs róla, csak azt hogy szeretlek. Szeretnék neked mesélni valakiről!
-Kiről?
-Az illetőt Gábornak hívják… ! És mindent elémeséltem neki Gáborról, mindent teljesen őszintén. 

Miután az ámulatból magához tért ő mesélt nekem:
-Én is szeretlek!  De te sem vagy egyedül.
-Ez mit jelent?
-Hát azt hogy tetszel nekem, de rajtad kívül még van 3 lány aki bejön.
-Zsüdi az egyik gondolom, mert róla van képed és róla meséltél nekem sokat  Kulacsba. De kik a többiek?
-Hát  a másik lányt is ismered szerintem, a testvére ugyanabba az évfolyamba jár ahova te.
-Ki az?
-Ágika.
-Milyen Ági?
-A Tusi húga.
-Nem mondod? Ez most komoly?
-Ismered?
-Alap, szeptemberben együtt ettünk Gösszerbe, megmutattuk neki a várost Tusival. Ezt nem hiszem el. És ki a harmadik?
-Őt nem ismered, Ildinek hívják.
-Hát ez így elég meredek.

A beszélgetés másfelé terelődött, és ha a fene fenét eszik is akkor sem emlékszem hogy, de valahogy szóba került a tánc. (Hozzátenném, hogy közben persze az idő nem állt meg, kb. 6 óra reggel.) Keringőzni tanítottam hajnalok hajnalán a nagykoli folyosóján. Csakhogy adódott némi probléma. Maga a lépés az jól ment csak nem velem. Míg ugyanis ő egyet lépett, addig én maratont futottam utána nem törődve a keringő lépéseivel. Kemény 2 órás kőkemény rohanás után elértük azt a szintet hogy az alaplépések már mentek, de teljes fordulat még mindig azt jelentette, hogy ő forog, én meg a lábai közt csüngök összerogyva. Vagy maratont futok. Megjegyezném e 2 óra alatt számtalanszor kerültünk egészen intim közelségbe de mégis egyetlen egyszer sem próbált meg közeledni felém. Talpig úriember. (Én meg talpig öregasszony leszek mire eljutunk az első csókig, ha egyáltalán lesz ilyen) Végeredményben megtanult ő keringőzni, de az a 30-40 cm ami kettőnk közt van lehetetlenné tette a normális táncot.  Ránk reggeledett és olyasmiben volt részünk, amiben korábban sohasem. Nem is gondoltam volna. Az történt ugyanis, hogy Aranka néni (koleszvezető vagy mi) ránk talált a folyosón és obszcén szavakkal kérdőre vont, miszerint miért is nem megyünk mi haza, miért kell a koli közepén nemiélnünk? Leléptünk, de szentül fogadtam a legelső közös bálunkon, ahol ő is ott lesz nem kissé halk hangon, fogom kefélni hívni a társaság előtt kedves Arankát. Ő ugyanis így hívja a keringőt! Hazafelé indultunk. A világ végéig is elgyalogoltam volna vele csak haza nem akartam menni. Legalábbis nélküle nem. Ismét kezdődött minden előröl, másfél óra várakozás, de mire? Tiszta hülye vagyok, elegem van én fázok, a lila szájszínből ítélve ő is fázik haza kéne menni. A döntés végleges egy ég veled puszi és már indulok is. Megcsókolt.

Nem gyengéden nem is vadul, olyan sehogy, mégis nagyon finom volt. Jéghideg. De nagyon finom. (persze mert erre vártam már napok óta!). Hazamentem. A koliba már nem akadtak ki azon hogy reggel 8-ra érek haza megszokták. Csak nevetve ennyit mondtak Robi? Kérdő hangnemben, de nem kérdezve. Elmentem aludni. Ha esetleg valaki megjegyezné miért nem megyek be órákra nos voltam órán, de ha leírnám a teljes napirendeket egész életemben írhatnám ezt a könyvet, akkor sem végeznék vele. És különben is nem arról szól, hogy mi van a sulival.